A könny és a víz összefüggései
Nincs olyan ember, aki ne gondolkodott volna el azon, hogy miért könnyezünk, és ha meg is leljük a kiváltó okot, jön a másik kérdés: miért éppen vízzel könnyezünk?
Nézzük hát mi is az a sírás, amit mindenki tapaszalt már önmagán, hiszen örömünkben, bánatunkban, félelmünkben, dühünkben, meghatottságunkban is könnyek lephetik el a szemünket. Vagyis az érzelmeknek egészen biztosan köze van a könnyekhez- a vízhez.
A sírás az emberi lét egyik legősibb és legösszetettebb megnyilvánulása. Egyrészt biológiai szükségszerűség, a megszülető érzelmek kifejezőeszköze, másrészt mély szimbolikus jelentéssel bíró jelenség.
. A kérdés, hogy miért éppen vízzel sírunk, elsőre pofonegyszerűnek tűnhet, de ha mélyebbre ásunk, a válasz legalább annyira bonyolult, mint maga a könnycsepp felépítése.
A könny biológiai értelemben maga a csoda
Ez a mennyiségében elhanyagolható, annál nagyobb jelentéssel bíró anyag három összetevőből áll:
- belső mucinrétegből
- középső vizes rétegből
- külső lipidrétegből.
A „vizes rész” adja a legnagyobb térfogatot – ebben víz, sók, enzimek, antitestek és glükóz is található. Funkciója a szem hidratálása és a fertőtlenítés. A zsíros külső réteg a vizes rész gyors elpárolgását akadályozza meg. A nyálkás belső réteg pedig abban segít, hogy a könny az egész szem felszínén képes legyen elterülni.
Azonban ha felépítésében hasonló is, valójában nem minden könny egyforma. Könny és könny bizony különbözhet egymástól.
Az emberi szervezet ugyanis háromféle könnyet termel – bazális, reflex és emocionális könnyeket. Az első a szem állandó védelmét szolgálja, a második akkor jelenik meg, ha valamilyen külső irritáció éri a szemet, míg az emocionális könny a lélek rezdüléseiről üzen.
Vízcseppek – érzelmek plusz hormonok
Az emocionális sírással kapcsolatban sokáig az volt a vélekedés, hogy az kizárólag az emberre jellemző. Ez azonban egyre inkább megdőlni látszik. Nem csak azért, mert sok gazdi látta már sírni a saját kutyáját és olyan helyzetekben, ahol bizony az érzelmek szerepet játszottak. Azért is, mert egyre több kutatás foglalkozik ezzel a kérdéssel.
Többek között Kikuszui Takefumi, az Azabu Egyetem Állatorvosi Tanszékének oktatója érdekes megfigyelést tett. „Azt vette észre, hogy uszkárja szemei könnybe lábadnak, amikor kiskutyáit szoptatja. A könnyek nem gördültek le az arcán, mint az embereknek, de a szemei egyértelműen nedvesek voltak. A japán kutató szerint a kutya könnyezése mindig egybeesett a kiskutyák szoptatásával” (https://kutyabarat.hu/eletmod/123215/sirni_nem_csak_emberi_dolog_egy_kutatas_szerint_a_kutyak_is_sirnak/)
.Az érzelmi könnyeknek evolúciós értelemben egészen biztosan szerepe volt. Valószínűleg azért alakult ki, mert a könnyek megjelenése a többi ember felé nonverbális üzenetként szolgált: „valami fáj”, „hozzátok szeretnék tartozni”, esetleg a megadás jele is lehetett.
Az érzelmi könnyek biokémiai összetétele eltér a többitől: sok egyéb mellett stresszhormonokat – például ACTH-t és kortizolt – is tartalmazhatnak. Ez azt bizonyítja, hogy a könnyek valóban ki tudják mosni belőlünk a feszültséget.
A könny tehát egyrészt fontos információkat közvetít a külvilág, más emberek felé, de belső kémiai változásokat is elindít: oldja a feszültséget, szabályozza a stresszt, és csillapítja a fájdalmat is. Ebben a folyamatban a víz közvetítő közegként működik.
Miért éppen víz a könny?
Vajon miért vízzel sírunk, miért nem vérrel vagy verejtékkel? A válasz nemcsak biológiai, hanem kulturális és szimbolikus is. A vér túl erőteljes, drámai, akár ijesztő üzenet lenne. A verejték meg inkább a fizikai megterheléshez kapcsolódik. Ráadásul valószínűleg az is fontos e kérdésben, hogy az arc központi szerepet kap az üzenetek közvetítésében – a vér megjelenése az arcon túl sok lenne, elfedné a könnyeken túli nonverbális jelzéseket.
A könny azonban tiszta, lágy és áttetsző. Éppen annyira folyékony, amennyire kell ahhoz, hogy a legmélyebb érzéseink hordozója legyen. Finom, de erőteljes jelzés- képes tiszta formában átadni mindazt, ahol a szavak már nem segítenek.
A sírás, a könnyek az érzelmek kapuja
Megfigyelhető, hogy a sírás gyakran éles határhelyzetekben jelenik meg – amikor túlcsordulunk a fájdalomtól, a gyásztól, a gyönyörtől, vagy éppen a meghatottságtól. Ezek azok a pillanatok, amikor az érzelmi tartalom túl nagy, túl intenzív, túl erős. Egyszerűen nem maradhat testen belül – ki is csordul – víz, könnyek formájában.
Víz – az egyik legősibb szimbólum
A víz egyértelműen archetípus. Hosszú évezredek óta a megtisztulás, a megújulás, az élet és a halál, a kezdet és a vég szimbóluma. A világ vallásaiban és mítoszaiban a víz mindig kaput képez két világ között. A keresztelés, a könnyes búcsú, a viharos könnyek – mind azt mutatják: ahol víz van, ott áramlás is van. A sírás ebben az értelemben az érzelmek szakrális áramlása.
Az se véletlen, hogy a legelső közeg, amelyet emberként megtapasztalunk, az anya méhében a magzatvíz. A vízhez való viszonyunk így nem csupán testi, hanem lelki és tudattalan szinten is gyökerezik. Ősforrásunk a víz. Amikor sírunk, mintha a lélek egy darabja is visszatérne ehhez az ősi, biztonságos, lebegő közeghez.
Azért sírunk vízzel tehát, mert a víz maga az élet, az érzelem, az áramlás. A test így tud beszélni a lélek nevében. Engedjünk szabad folyást neki.
